Hosszas vívódás, kínlódás és mérlegelés után végül így láttam jobbnak.

Majdnem sírva hívtam fel a vadászt, hogy bár nagyon szeretném mégsem tehetjük meg, mert félek két kutyának nem tudnék olyan jó gazdája lenni, mint egynek.

Csalódtam magamban is, bár többen azt mondták ez a felelősségteljesebb döntés. Nem vagyok benne biztos.

Mindenesetre megígértettem a vadásszal, hogy semmilyen körülmények között sem altattatja el Borit, és segítek a gazdikeresésben is. Ha mindezek ellenére sem kerül neki megfelelő gazdi, akkor elhozzuk, és nálunk lesz, amíg találunk neki megfelelő családot.

Nagyon nehéz szívvel hoztam meg ezt a döntést. És egész hétvégén azon járt az agyam, hogyan tudnánk mégis megoldani.

Kata a két kutyával való közlekedést hozta fel fő ellenérvként, amivel egyet kell értenem. Persze előbb utóbb nekünk is lesz autónk, így ez a faktor nem lesz majd mérvadó.

Ami viszont nagyobb probléma, hogy nekünk hiába van egy kutyánk, a „kertünknek” két kutyája van, mert a Zora is ott lakik. És míg én a Liliért 100%-ban felelősséget tudok vállalni, addig a Zoráért nem. Nem az én kutyám, nem én nevelem. És úgy gondolom, hogy az a rengeteg energia, ami nincs kimozgatva belőle az egy rizikófaktor, amivel együtt kell élnünk. Annyira bízom a Zorában, hogy a Lilit nem bántaná, de ebben sosem lehetek biztos, s csak olaj lenne a tűzre még egy kutyus, akivel osztozkodni kell. És annyira azért nincs nagy kertünk, ezt beláthatjuk.

Abban maradtunk a Lacival, hogy a két kutya feltétele a saját, önálló kert. Ami remélem Gödön lesz, közel a Dunához.. :D