Megtaláltam! Addig kutattam az interneten, míg végre ráleltem a leendő kiskutyánkra.

7 hónapos, hannoveri véreb és vizsla keverék.

Egyet sajnálok, hogy nem menhelyi kutyust sikerült találnunk. :(

De annyit megnéztem, és bármennyire is cuki volt egyik másik, nem éreztem úgy, hogy őrá vártunk volna. Pedig tudtam, hogy csak olyat szabad magunkhoz venni, amelyik első pillantásra a "miénk".

És Bori, mert így hívják, a Lacinak is egyből belopta magát a szívébe.

Kicsit utána érdeklődtem a vérebeknek, és annyit sikerült megtudnom, hogy nyugis kutyák, és egy barátunk azt mondta (aki kicsit azért ért a kutyákhoz), hogy szerinte habitusban inkább a Lacihoz passzol majd. :)

Ránézésre erősebb testalkatú kutyus lesz mint a Lili, de a vadász szerint, akitől kapjuk, nem lesz nagyobb egy vizslánál. Ezt azért nem bánnám. :P

Azért ajándékozzák el, mert a vadász fajtatiszta vérebnek vette, drága pénzért, és menet közben derült ki, hogy nem az. Hívta a tenyésztőt, aki annyit fűzött hozzá, hogy akkor altatassa el.. Igazi barom!

Persze a vadász elaltattatni nem akarta, de nem egészen értem, hogy ha már nála van x hónapja, és megszerette, tanítgatta, akkor miért nem mndegy, hogy fajtatiszta e vagy sem.

De így legalább lesz nekünk egy szépséges kiskutyánk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rugylika.blog.hu/api/trackback/id/tr892405253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emes 2010.10.29. 11:15:00

Bori okos tekintetű szép kutyus :)
Sok sikert kívánok Nektek, remélem Lilivel egyből szimpatikusak lesznek egymásnak!
süti beállítások módosítása