Azt hiszem ezt még nem meséltem, talán azért mert a nagy ijedtségben úgyis mindenkinek elmondtam mi történt. De jobb ha nem megy feledésbe a dolog.

Történt ugyanis, hogy kb. 2 hete a szokásos ligeti sétánk alkalmával, már éppen hazafelé tartottunk (hokka és Bobi is velünk voltak), mikor a kutyákra rájött az 5 perc, és vad rohangálásba kezdtek. Azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy ekkor már jó két órás séta, és vad játék után voltunk, így azt gondolom, csak lavezetésnek szánták azt a kis ugrabugrát...

...melynek következtében a Lili egyszercsak kint termett az úton, nyomában a Bobival, aki fordult is vissza, és közben a Lili is azt nézte, hogy követi e őt a pajtása. Mindeközben pedig a hátunk mögül jött a troli, elég gyorsan.

Egy szemvillantás alatt történt minden!

Artikulálatlan hangon ráüvöltöttem a Lilire, aki ekkor előre nézett, behúzta a nyakát, és ebben a pillanatban 1 centivel az orra előtt elsuhant a 70-es troli.

Utána azonnal odahívtam, jött is, sztem nem mérte fel milyen veszélynek tette ki magát.

Én pedig akkor mértem fel igazán, hogy mi minden történhetett volna.

Szerencsére az ijedtségen kívűl más bajunk nem lett (gyanítom a Lili még csak meg sem ijedt), de ez egy komoly lecke volt.

Utána néma csöndben sétáltunk tovább, a kutyák természetesen pórázon.

Ahogy elkezdtem újra és újra végigpörgetni az eseményeket, mikor belegondoltam, hogy mi történhetett volna...a szívem facsarodott össze. És a legdurvább a storyban, hogy nem szófogadatlanságból ment ki az útra ez a kis dinka, hanem a játék hevében. Észre sem vette, hogy lelépett a járdáról.

Ebből is látszik, hogy tényleg olyan, mint egy gyerek, és nem tud vigyázni magára, muszáj állandóan figyelni rá.

Ezek után már csak félve említem meg a hétvégén történteket, amit még MenőManónak sem meséltem el...

Vasárnap családi sétára indultunk a Ligetbe, de otthonmaradt a kutyasétáltatós övtáska. Apafej visszament ért, mi meg a buszmegálló melletti üres, gazos telken vártunk, gondoltam legalább túlesünk a pisikaki projekten. Lilit elengedtem, közben pedig csörgött a telefonom, és mivel a másodállásom miatt muszáj volt felvennem, egy pillanatra nem a lilire figyeltem.

Ennek meg is lett az eredménye.. Már csak azt láttam, hogy átszaladt az út túloldára, mert látott vkit, aki hasonlított MenőManóra.

Annyira megijedtem, és olyan lelkifurkám lett, hogy ihaj!

Amúgy sincs ínyemre a másodállással járó állandó rendelkezésre állás terhe, ráadásul többnyire a Lilitől veszem el a időt, amit a munkára kell fordítanom, de akkor megfogadtam, hogy nem várom meg míg vmi baj történik, és ha telefonálnom kell inkább megfogom a kisasszonyt. Vagy visszahívom az illetőt, ha kutyaszempontból biztonságos helyre érünk.

Kopp kopp kopp, de azóta nem is volt hívásom.

Terveim szerint a karácsonyi dömpinget még bevállalom, jól fog jönni a pénz, de utána abbahagyom. Legalábbis ezt a telefonálós részt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.