Lilijuc 2011.05.19. 16:28

Bűzmirigy volt, nincs!

Mindez egy nagyon egyszerű, érsebész technikával elvégzett lézerműtétnek köszönhető, amiből a Lilikének maximum az altatás és az ébredést követő kótyagos állapot lehetett kellemetlen.

Bár mivel ébredés után bent héderelhetett a lakásban, gyanítom könnyebben dolgozta fel a traumát.. :)

Nekem fájt látni, mikor megkapta az injekciót, és alig 5 perccel később összerogyott és csak feküdt ott tehetetlenül. Egyre nagyobbakat sóhajtott, és már az elernyedt nyelvét sem tudta a szájában tartani.

Simogattam és halk becéző hangon beszéltem hozzá, reméltem, hogy így kevésbé viseli meg ez az ismeretlen helyzet.

10 perccel később már bent is volt a műtőben.

Kb fél óra alatt végzett a doktornő, igaz menet közben kellett tartani egy kis szünetet ugyanis Lilike elernyedt bélcsatornái kiadták terhüket.. (Pedig kakilt odafelé menet!)

Mikor bemehettem hozzá, még teljesen kába volt, de a szeme nyitva volt, és érzékelte a jelenlétem, ugyanis egyből csóválni kezdett ahogy meghallotta a hangomat. Simogattam még egy picit, utána pedig segítettek kivinni őt a kocsiba.

Szomszéd Zoli ismét nagy segítségünkre volt, eljött értünk a műtét végére.

Kis bucika, a műtétet nagyon jól viselte, és az ébredezés is gond nélkül zajlott. Nem hányt, nem pisilt be, csak feküdt és sóhajtozott! :)

Na meg ahogy egyre élénkebb lett, elkezdte nyalogatni magát..

Az éjszakát végül kint töltötte a helyén, mert elkezdett izgágáskodni, és ezt egyértelműen a "gyógyulás" jelének vettük.

A műtétnek amúgy nincs semmilyen külsérelmi nyoma, gallért sem kell hordania a kisasszonynak. Helyette viszont reggel este nagyon erős antibiotikumot kell szednie, ami segíti a belső folyamatok zavartalan lefolyását. Hogy a kis bélboholy rendszerét se tartolja le ez az erős gyógyi ezért a kefíres tápot kell adni neki. Mily meglepő szereti! :D

Remélem azért később kefír nélkül is megeszi majd a kajáját.

Ez a műtét a gyógyszerekkel együtt 28.800 forintba került és vele jött a remény, hogy talán a vakarózását is sikerül csökkenteni. Nagyon bízunk benne! Amúgy pedig minden pénzt megér nekünk a Buksika, főleg ha látjuk az esélyét az esetleges gyógyulásának.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rugylika.blog.hu/api/trackback/id/tr632917037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiss Zsuzsa Fanni 2017.10.13. 14:24:48

Kedves Lili! Megkérdezhetem, melyik állatorvos végez bűzmirigyműtétet ilyen technikával? A kiskutyámnak szükség van kivetetni sajnos, és nem szeretném a hagyományos módszerrel műtétre engedni! :( Válaszodat előre is köszönöm! Szép napot! Zsuzsi