38. Vizslatúra, Kamaraerdő, 2010.01.16.

Már alig vártuk, hogy újra mehessünk egy közös túrázásra, és most sem kellett csalódnunk, jó volt a társaság és jó volt a szervezés is.

Egyetlen kis baki azonban mégis becsúszott, már rögtön az elején, alighogy a második turnus elindult..

 

Lilike, ahogy megérkeztünk szabadon volt, egyrészt azért, mert így kisebb az esély a feszkózásra, másrészt meg szófogadó és okos kiskutya, nem szokott elkavirnyálni. Ez most sem volt másként.

Regisztráltunk, vettünk egy klikkeres könyvet, ittunk teát és beszélgettünk a régen látott vizsla.hu-s gazdikkal.

Aztán elindultunk, továbbra is ment a pletyi, közben láttam, hogy Lilkó elől van, amit nem is bántam, gondoltam majd beérjük.

Hát igen, de ő meg gondolta visszajön és megkeres minket, csak éppen a sok ember és kutya között valószínűleg elkerültük a figyelmét. Ő pedig a miénket, ezért továbbra is abban a megnyugtató tudatban sétáltunk tovább, hogy valahol előrébb bandázik a többi kutyussal.

Majd csörgött a telefonom (ismeretlen szám), és  következő párbeszéd elhangzása után már egyáltalán nem voltam megnyugtató idegállapotban. :/

- Igen, tessék!

- Üdvözlöm, van Önöknek egy Lili nevű fekete kutyájuk?

- Van. (????)

- És a vizslatúrán vannak?

- Igen. (????)

- És nem hiányzik?

- ???????

Na itt esett le a tantusz, hogy valószínűleg a bilétáján találták a számom és hívtak, mert a kutya kétségbe esve rohangált föl-alá, a túra indulási pontja környékén.

Szerencsére még mi sem voltunk messze, gyorsan visszasiettünk érte, közben a megtalálók pórázra tették és ők is jöttek tovább. Mikor meglátott minket a kis elkóborolt bárányka, annyira örült, csóvált és rohant hozzánk mint, akit kergetnek! Én meg majdnem elbőgtem magam, annyira sajnáltam szegényt, amiért így ráijesztettünk. És most is, akárhányszor eszembe jut, elkezdenek gyűlni a könnyeim.

/Persze a megtalálóknak nem győztem hálálkodni, és ezúton is szeretném mégegyszer megköszönni nekik!/

Olyan ijedt volt, és akkora megkönnyebbülés látszódott rajta mikor előkerültünk! Na innentől kezdve 3 m-nél (de még 2-nél se nagyon) messzebb nem ment tőlünk és kínosan ügyelt rá, hogy mindig a látórterében legyünk. (Na és persze nekünk is ezer szemünk rajta volt!)

Bandukoltunk szépen a túra útvonalon, ő előttünk, de ha véletlenül lemaradtunk, akkor megállt és bevárt, nem számított, hogy hárman átestek rajta emiatt.

Persze leckének jó volt, így is felfoghatnám, de nem azért veszített el minket, mert rendetlenkedett, hanem mert mi nem figyeltünk rá.:(

A túra vége felé azért sikerült kicsit feloldódnia és mikor az utolsó pihenő utáni részben becsatlakoztak hozzánk a csoporttársamék Bogikával, akkor már egészen helyrebillent a lelki-világa. Újra önfeledten rohangált és futkosott a többi kutyával. :)

Hazafelé a csoporttársamék elvittek minket, ezért a két kutya a csomitartóban békésen kukucskált és marha elégedett fejet vágtak.

Én kellemesen elfáradtam és több ízben hálát adtam az égnek, hogy ilyen könnyen megúsztuk ezt a kis kalandot.

(Köszönöm)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rugylika.blog.hu/api/trackback/id/tr842589751

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása