Lilijuc 2010.10.14. 15:19

Majdnem kutya

Már régebb óta foglalkoztatott minket a gondolat, hogy jó lenne még egy kutyus a háznál, de mindig lebeszéltük magunkat.

- egyrészt nehezebb két kutyával közlekedni

- másrészt nem lehet tudni, hogy a Lili, illetve a Zora hogyan viselné, stb..

Aztán most, hogy történt ez a vörösiszap katasztrófa, újra erősen elkezdett dolgozni bennem a segíteni vágyás. Az embereket is nagyon nagyon sajnálom, de az állatok mentésére még mindig nem szervezett keretek között zajlik, az életük az önkéntesek kezében van.

Vittünk ugyan tápot múlt hét végén, de olvastam a felhívást, hogy az egészséges állatok (ideiglenes) befogadásával helyet tudnának biztosítani a beteg, sérült állatoknak, akiket mindennap kezelni kell.

Így elkezdtem nézelődni a Noé honlapján (http://www.noeallatotthon.hu/), ahol egyből Rá bukkantam!

 

 

Azonnal megmutattam a Lacinak, és ő is azonnal szimpatizált vele! :)

Nagyon izgatottá váltam, mert ahogy egyre többet nézegettem a fotóját, egyre inkább úgy éreztem, hogy rá vártunk második kutyaként.

Sajnos csak tegnap sikerült elérnem a menhelyet és kiderült, hogy őt már örökbe fogadták. Kicsit csalódott voltam, hogy lemaradtunk róla, de annak örülök, hogy hamar szerető gazdikhoz került.

Az iszapos mentés miatt a menhelynek most nincs kapacitása, még a honlapot is frissítgetni, ezért fordulhatott elő, hogy még az örökbefogadásra váró kutyuk között volt számontartva.

Mindenáron nem akarunk örökbe fogadni, de továbbra is keresni fogom a nekünk rendeltetett másodszülöttet. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://rugylika.blog.hu/api/trackback/id/tr722371756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása